Rettenetes, borzalmakkal teli gyerekkorom volt. Olyan dolgokkal, amiket legszívesebben kizárnék az elmémből, ha meg volna rá a képességem. Persze ezt nem önsajnálatból mondom neked, hanem azért, mert valami mégis hiányzik ezekből az időkből.
A csend. Néha tudott csak úgy indokolatlanul és előzményen nélkül csend lenni egyes helyeken. Most bármerre is járjak: mindenfelé ventilátor susog, ember pampog, gép zörög, neonfény zümmög, papír csörög, fúró vinnyog. S a csendszerű állapothoz muszáj valami sokkolónak történnie és ez a szerű is csak pillanatokig tart. Utána: mentőautó bőg, öregasszony sajnálkozik...
Kis sráckoromban, ha a lelki és fizikai bántás elől is, de kimentem például a mező közepébe, a tar búzatáblára, a házaktól távolra, az erdőtől is. Oda, ahol bizonyos voltam benne, hogy esélytelen embert, zajt találnom, és csak neszeltem a jó finom kis semmit órákon át. Hiányzik ez a semmi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése