2011. április 14., csütörtök

Így inspirálja mentálisan degenerált rajongóit Lady Gaga

Aneglina Barnes igazi Gaga rajongó. A húszéves lány kedvenc énekesnője koncertjére készülődött. Fanatizmusát valami igazán különleges szereléssel akarta kifejezni. Mivel példaképe bizarr szereléseivel annyira sikeres tud lenni belső értékek és tehetség híján is, hogy gondolta, miért is ne utánozhatná őt ebben. Ezért eltervezte, a “művésznő” húsból készült “ruházatából” ötletet merítve ő is nyers húst fog kalapként viselni.


lady_gaga_meat_dressEnnek megvalósítása a következőképpen történt: Este, a koncert előtt gondosan leragasztotta a villanykapcsolókat, hogy még csak véletlenül se lássa meg. Egyedül volt. Ezután a család 15 éves macskáját magához csalogatta, majd egy vízzel teli kádba fojtotta a magatehetetlen állatot. Nem volt esélye a túlélésre. A cica hasát a lány felvágta, majd kivette a belsőségeit. Közben elkezdett készülődni, előszedett szekrényéből egy hosszú, elegáns ruhát. A kompozíciót úgy álmodta meg a nagy napra, hogy ruhája színvilágához igazodva lilára festi majd be a haját, ezt követően pedig a frissen kibelezett macska kerül a fejére mégpedig úgy, hogy a vére végigfolyjon az arcán. A szülők hazatértek és látták, hogy a fürdőszobában a macskájuk szemei és mája a sminkasztalon hever. Kétségbe estek, vajon mi történhetett? Ezt a lányuk tette valóban? De mégis miért? Vajon őket is bántani akarja? Nem kockáztathattak, nem volt idő habozásra. A szülők kihívták a rendőrséget. A csajt végül kórházba szállították, ám ott sem nyugodott le, ugyanis egy üvegdarabbal kezdett hadonászni. Szerencsére ez esetben senkinek nem esett baja, nem fojt több vér. Lenyugtatózták. Súlyos depressziót állapítottak meg nála, mai napig kezelésre szorul és még ki tudja meddig.


Mindezek után bátorkodom megkérdezni: kellenek a társadalomnak a Lady Gaga-féle példaképek? Nincs elég depressziós, lelki beteg, perverz, agresszív, közveszélyes ember a világon?





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...