2011. július 21., csütörtök

40 ezer magyar halott, levágott csecsemőfejek (Képíró Sándor a bűnös?)

Gondolom, akit megérint a téma, az tudatában van annak, hogy felmentették Képíró Sándor bácsit. Ez azért megelégíti egy kicsit a jóérzésű embert. Nem értem, hogy lehet egy 97 éves, beteg és süket öreget így meggyötörni még az állítólagos „igazság” nevében.

Tételezzük fel, bár a legcsekélyebb mértékig sem hiszem Képíró bácsi bűnösségét, hogy valóban parancsra esetleg egyéb körülmények közt részt vehetett volna a vádat képező jellegű eseményekben. Akkor is! A nagy „igazságosztók”, a „jóérzésűek” nem ocsúdnak fel, hogy egy az eltávozás küszöbén álló már védtelen embert sanyargatnak? Itt az alkalom bebizonyítani a nagy felsőbbrendűséget! Tekintsenek úgy az öregúrra, hogy már úgyis az elkerülhetetlen küszöbén ténfereg, majd a jó Isten megítéli és az élete tetteit.

Különben is! Az öreg csendőr volt, aki hazáját szolgálta, nem pediglen holmi bűnöző. 1942-ben, rengeteg éve, parancsra és kötelességtudatból, az aktuális rendszert szolgálta. Az újvidéki razzia lényege, de szóljon csak rám valaki, ha nem tudom pontosan: nem konkrét zsidó gyilkolászásnak indult. A cél nem ez volt. A visszafoglalt Bácskán próbálták megfékezni a partizánokat (ma divatosan terroristáknak neveznénk őket). Erre azt a módszert ötlötték ki, hogy akit nem tudtak igazolni a helybéliek, azt agyonlőtték, mert valószínűleg ő a hadi szándékkal jött partizán. Hagyjuk meg, ez elég logikusan fest egy zavaros időszakban. Nem? Mondhatjuk, hogy ez egy durvára sikerült igazoltatássorozat lett egy kiélezettebb időben emberéleteket követelő visszaélésekkel. Tehát akinek a személyazonossága kétes volt, azt le találták ölni. Azt a tényt sem hagynám számításon kívül, hogy itt eredetileg főként szerbeket öltek le. Így nem is értem annyira a Simon Wiesenthal központ szerepét ebben az ügyben.

Arról nem is szólva, hogy bátor gyerek az, aki megállapítja ennyi év után Képíró Sándor szerepét és ténykedését visszamenőleg. Az pedig, hogy valaki csendőr, még nem gaztett. Hány katonát lehetne megbüntetni a harci helyzetben parancsra tett cselekedeteiért? Megannyi Féreg ember jár-kel az utcákon. Feltámaszt ez cirkusz akár egy árva atyafit is?

Mondja meg nekem valami nagyokos!

Magyar csecsemőfejekkel és félbetépett emberekkel játszottak a szerbek válaszul. Nem elég ez örök mementónak?

Megjegyezném, hogy erre reakcióképpen 40 ezer magyart mészároltatott le Tito 3 ezer halottért. Ez talán nem elegendő bűnhődés és büntetés?

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...