2012. május 5., szombat

A magyar Anonymous és a pártpolitika



Filóztam, hogy van-e értelme bejegyzést írni egyáltalában a dologról? Nem azért, mert tartanék a magyar Anonok haragjától, hanem azért, mert annyira elkeserített az eset. Támadjon bárki, ha zavarja az igazság. Nem azért, mert én meg tudom magamat védeni, vagy mert egy mártír szent vagyok. Egyszerűen azért mert, hosszú tévelygés után felesküdtem a jóra és annak az útján kell próbálnom járni. Hol megy, hol pedig kevés vagyok hozzá.
Nekem őrületesen rokonszenves lett az Anonymous eszme, amikor a fülembe jutott, vettem magamnak maszkot is. Közben figyelgettem, hogy mi lesz ebből Magyarországon. A rendezvényeken főként pár unalmában minden ellen lázadó kamaszgyerekkel találtam magamat szemben, de minden elindul valahonnét és inkább ezt tegyék, mint bármi más hülyeséget. Meg persze nem gond, ha a gyerekeknek van eszük és igazságérzetük. Úgyis ritka ez ebben a világban.
Tehát: We are legion! We are Anonymous! Gondoltam én, balga barma a földnek. Harc a kizsákmányolás, elnyomás és a pártpolitikai érdekek ellen. A víz az úr! Vagyis lehet, ha mer és összefog. Meg különben is világbéke és blabla! Persze mint minden naiv: lyukra futottam a nagy bizodalommal (ismét), mert a birodalom mindig erősebb.
Jött az agyi érszűkület a Facebook fórumon a szokásos szélsőbaloldali fordulatokkal:
  • Toleráns vagyok magammal és azokkal, akik véleménye azonos az enyémmel.
  • Másokat nem hallgatok meg és persze mindenkit kicenzúrázok aki mást mer mondani, eltekintve véleménye jogos, építő, tisztelettudó mivoltától. 
  • Továbbá akinek más a véleménye, mint mienk, az mocskos vérnáci és fasiszta! 
  • Nameg káromkodjunk jó sokat indokolatlanul.
Az hidegen hagyott volna, hogy megtámadják a Jobbikot, hiába voltam egy darabig Jobbik szavazó és szimpatizáns is, de felébredtem abból is, felriasztottak... Persze nem voltam és vagyok rasszista, ahogyan a Jobbikosok többsége sem az. Persze azt nem jelenteném ki, hogy a Jobbik ideológiájának bizonyos elemei nem vonzanak rasszistákat, akadnak rasszista nézeteket vallók is ott elenyésző számban, de a magyarság kisebb gondja is nagyobb az minimális, valódi rasszizmusnál és a direktbe félreértelmezett Jobbiknál.
Bocsánat, de itt most kiposztolom és alszom egy fogmosást követően, arra való tekintettel, hogy hajnali 4 van. Majd holnap folytatom. Mindenkinek jó pihenést olvasó!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...