2012. augusztus 26., vasárnap

Börtönben a milliomosnő, most már nem úszhatja meg

Eva Varholíková-Rezešová 4 ember haláláért felelős. Az autópályán 200-zal száguldozó nő ittasan vezetett az M3-as autópályán. Vérében ópium származékokat is találtak, ám Eva azt nyilatkozta, hogy antibiotikumot vett be (köztudott, hogy az antibiotikum felerősíti az alkohol hatását, szóval nem túlzottan segített ezzel magán). Tudjuk jó, történnek balesetek, de ez egyértelműen az az eset, ami teljesen elkerülhető lett volna és a felelősség is teljes egészében Evára hárul.

Előzmények: 
  • a dúsgazdag szlovák celeb hetek óta folyamatosan italozott,
  • ennek oka egy hónapja kezdődő harca volt párjával, Erik Fischerrel ötéves kislányuk, Ella elhelyezése és láthatása miatt
  • Fischer nem tartja alkalmasnak gyereknevelésre volt párját, félti őt a nő gyakori piálása és deviáns viselkedése miatt. 
Alexander Rezeš lánya tipikusan az az ember, aki nem tud élni a lehetőségeivel, a bőség zavarával. Szlovákiában a leggazdagabb emberek köréhez tartozó család vagyona euró százmilliókban mérhető. Miután a Mečiar-kormány volt közlekedési minisztere 2002-ben szívnagyobbodás miatt elhunyt, minden vagyonát két gyermekére és a feleségére hagyta. Fia, Julius több szlovák nagyvállalat igazgatósági tagja, és résztulajdonosa. 
Hiába a hatalmas vagyon, életét nem tudta kézben tartani. Egymást váltogatták életében a férfiak, 2 gyermeket szült, olyan volt, mint a többi tipikus, elkényeztetett milliomos celeb. Sajnos mindemellett az asszony még szó szerint halálosan felelőtlen is. Egyértelműen bebizonyította, hogy nem alkalmas többek között anyának sem.
Ezúttal nem menti meg a vagyon, 5-10 év börtönre számíthat, amit Magyarországon kell letöltenie.

Még hány halálos balesetnek kell történnie ahhoz, hogy az emberek felfogják: NE ÜLJ KOCSIBA ITTASAN/ BEDROGOZVA!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...