Míg zuhogva, robajjal ömlik az idő, emberfej
Rögök hempergőznek, forgolódnak benne.
A kiéhezett halál lebeg e dögkút felett,
S vet alá mindnyájunkra sóvár, kívánó szemet.
Nyála cseppen, zihálva, fuldokolva nevet,
Mohón kapkodnak alá, reánk a csontos kezek...
„Aki lélegzik! Aki neeem! Mind ki magyar az kell nekem!
Az eszetek veszem, hogy élve legyetek holtak,
Megbolondítok árvát, szüzet, a gondolkodó józant,
Gyönge kis testetek, álmaitok a végsőkig gyalázom,
Véres gennyben fürdő parázna nászágyon!”
Míg zuhogva, robajjal ömlik az idő, emberfej
Rögök hempergőznek, forgolódnak benne. Benne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése