2010. december 8., szerda

Magyarországon kínaiul, USA-ban arabul tanulni menő

loggoAz XV. kerületi Magyar - Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola alapításának gondolata 2003-ban fogalmazódott meg.
Kínában a mai napig sokkal kevesebben tudnak továbbtanulni közép- és felsőoktatásban mint Magyarországon. Tehát mivel a kínai gyerekek és fiatalok számára a tanulás kitörési lehetőséget jelent, így sokkal szorgalmasabban tanulnak mint a magyar diákok, akik ezt inkább legtöbbször nyűgnek élik meg.
A magyar szülők jó befektetésnek tartják azt, hogy gyermeküket ebbe az iskolába járassák, hiszen itt ingyen tanulhatják a nyelvet. Az alsóbb osztályokban szinte már többségben vannak a magyar diákok. Mivel a kínai gyerekek sokkal elszántabbak a tanulás terén, fegyelmezettebbek,  szorgalmasabbak, ezért a tanároknak is kevesebb gondjuk van velük, nem úgy, mint magyar társaikkal, akik verekednek és veszekednek egymással.

.

Az amerikai egyetemisták az arab nyelvtanulást tartják a legjobb befektetésnek. 2006 óta 46 százalékkal nőtt az arabul tanulók száma.

Egy kis statisztika: 

islam_dominateA legújabb adatok azt mutatják, hogy az arab nyelv a nyolcadik helyre tört előre az Egyesült Államokban, megelőzve ezzel az oroszt és a latint. Míg 1998-ban alig 5500 volt azoknak a száma akik arab kurzusokra jelentkeztek, 2002-ben már 10 584, 2009-ben pedig már 35 000 egyetemista kezdett bele az arab nyelv tanulásába. (bombahír.hu)

Tehát nyelvtanulásban is változnak a trendek, akit érdekel az ilyesmi, annak nem árt képben lennie :P

Nekem elég lesz egyelőre azt a 3 nyelvre vonatkozó nyelvtudásomat karbantartani, amiket eddig sikerült kisebb-nagyobb sikerrel elsajátítanom.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...